Összegzés
A dolgozatban leírtak alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy az
újszegedi missziói egyházközség megszervezésére valóban szükség volt. A
megnövekedett lélekszám miatt a szegedi református lelkészek ugyanis egyre
nehezebben látták el a lelkigondozói feladatokat. Gondoljunk csak az
500 reformátust számláló Somogyi-telepre, mely szorosan vett értelemben nem
is tartozott a szegedi gyülekezethez, hanam Szeged külterületét alkotta.
A szórványok távolsága és magas száma szintén lehetetlenné tette a mindenre
kiterjedő lelkiismeretes munkát. Ugyanakkor láthattuk azt is, hogy a
szórványokban is jelentkezett az igény egy önálló körlelkészség iránt.
A dolgozatban nem esett szó arról, hogy az egyházközség megszervezése előtti
időszakban milyen sok adomány érkezett az alakuló egyházközség javára a
szórványok lakosaitól. Ezek nemcsak pénzbeli adományok voltak, hanem
nagyrészt az egyházi szertartások folyamán használt tárgyak, például
úrasztali terítők, keresztelési kegyszerek, úrvacsorai kelyhek, stb
Mindezek mutatják, hogy a szórványok lakosai is szívükön viselték a
körlelkészség sorsát.
A missziói egyházközség nagyban elősegítette azt is, hogy a szegedi református
egyházközség felépíthette a második szegedi református templomot, a mai
Honvéd téri templomot. Ha továbbra is gondozniuk kellett volna a szórványokat,
akkor biztosan állítható, hogy a szórványok gondozására fordított anyagi
segítség jelentősen csökkent volna. Ez természetesen kihatással lett volna
az ott folyó lelkigondozói munkára is.
A missziói egyházközség működését tekintve a következőket mondhatjuk el:
Mint a korábbi idézetekből kiderült, a szórványokban a rendszeres hitoktatói
munka hiánya miatt tényleges veszély fenyegette a református egyház létét az
áttérések miatt. Az egyházközség tevékenysége során meginduló hitoktatói munka,
a gyermekistentiszteletek és vasárnapi iskolák működése, a rendszeres
konfirmációk és bibliaórák jelentősen csökkentették ezt a veszélyt. A felnőtten
konfirmáltak magas száma és a korábban idézett számadatok mutatják a munka
eredményeit.
Érdemes megemlíteni a belmissziói bizottságok eredményes működéseit. A
vallásos délutánok, a szeretetvendégségek, a különböző egyesületek működései
(pl: Somogyi-telepi Kálvinista Kör) mind a pezsgő református hitélet
bizonyítékai.
A kisteleki imaház, vagy a háborús idők alatt felépített sándorfalvi és
somogyi-telepi templom mindenképpen elismerésre érdemes teljesítmény, hiszen
az eredeti célok között nem szerepelt imaház-vagy templomépítés. A missziói
egyházközség egyes egyházrészeiben jelentkező lelki igény kifejeződését is
láthatjuk ezekben az épületekben, ugyanakkor a hívek áldozatkészségét is. A
kisteleki, sándorfalvi és somogyi-telepi reformátusok ezzel a tettükkel
megtették az első lépéseket is afelé, hogy később, esetleg leválva a missziói
egyházközség testéről, önállósodjanak.
Azt is láthattuk, hogy az egyházközség lelkésze, Teleki Sándor nem esett abba
a hibába, amitől 1922-ben még féltek a szegedi presbiterek. A szegedi
külterületek mellett sem hanyagolta el a szórványok lelkigondozását. Sőt, a
két segédlelkész munkába állítása is ezt a célt szolgálta. Elmondhatjuk, hogy
valóban a missziói feladat volt az elsődleges számukra.
Érdemes megemlíteni azt a törekvést is, amely a szétszórt gyülekezet
összetartozására tett kísérlet volt. Az évente megrendezett konfirmációi
ünnepségeken együtt lehettek az egymástól több kilométerre élő egyháztagok is.
A Konfirmált Ifjak és Leányok Szövetségének létrehozása pedig bizonyítja, hogy
a hívekben volt is erre igény.
Végezetül elmondhatjuk, hogy tényleges lelki igény hívta életre a missziói
egyházközséget, tevékenysége pedig azt bizonyítja, hogy feladatát erejéhez
mérten maximálisan teljesítette.
|
